HEVES ÉS VIDÉKE BŰNMEGELŐZÉSI ALAPÍTVÁNY

KÖZÖS ÜGYÜNK A BIZTONSÁG!

Get Adobe Flash player

Rejtett sziréna védi a magányosok otthonait

 

Az alábbi írás a Heves Megyei Hírlap 2006. november 13-i számában jelet meg.

 

Az egész falut megdöbbentette, amikor kiderült, hogy egy régiségek gyűjtése címén házaló társaság kifosztotta az idős házaspárt – háborgott a közelmúltban történt eset kapcsán Csintalan István. Mint a zaránki polgármester felidézte, a bűnözők gépkocsival érkeztek a településre, fondorlatos módon jutottak be a házba, ahol a 80 éves férfi és négy évvel fiatalabb felesége élt.

- Még a melléképületet is átkutatták – tette hozzá. – Az öregek takarékkönyvét ugyan nem találták meg, de néhány ékszert elloptak a lakásból.

A helybeliek döbbenete érthető, miután a 468 lakosú falu java része – 65 százaléka – idős, többnyire egyedülálló.

- Évente nyolc-tíz kisebb bűntény történik nálunk – vont mérleget a polgármester, aki megemlítette: a mostanit leszámítva az volt a legnagyobb horderejű, amikor egy társaság azzal üzletelt, hogy olcsón lecserélik a házak elavult csatornáit. – Rá is fizetett az, aki belement az alkuba – mondta Csintalan István - , mert az alkalmi vállalkozók az egyébként 30 ezer forintos munkáért a tízszeresét követelték a végén. S miután már fenn volt a csatorna, jött a fenyegetés, fizetni kellett.

A községben hat éve működik a polgárőrség, amelynek ma huszonkét tagja van. Mind az önkéntes bűnmegelőzők, mind pedig a falu vezetője odafigyel az idősekre, ám nem lehetnek ott minden háznál. A legutóbbi falugyűlésen, továbbá szórólapokon, hirdetőtáblákon hívják fel a helybeliek figyelmét az esetleges veszélyekre, illetve az idegenek trükkjeikre.

- Ez az ajándék, amit most a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítványtól kaptunk, újabb lehetőséget ad az idős házaspárok, illetve a magányosan élők otthonainak a megóvására – mondta a polgármester, amikor köszönetet mondott az önzetlen támogatásért. Az ajándék pedig nem más volt, mint tizenöt nagy hangerejű sziréna, amelyeket az épületek egy-egy rejtett zugába lehet felszerelni. Azt, hogy hol van a nyomógombja, csak a háziak tudják, akik baj esetén így hívhatják fel a szomszédok, az utcabeliek és a polgárőrök figyelmét az ellenük elkövetett támadásra. Amikor beszerelik őket, az illetékesek tájékoztatják a környékbelieket, hogy mi a teendőjük, ha a riasztó megszólal.

Az alapítvány ezúttal nemcsak Zaránk, hanem Tarnamérának is jutott az egyszerű, ám a bűnmegelőzés szempontjából fontos szerkezetből. Dr. Francsics Ottó r.alezredes, a Hevesi Rendőrkapitányság vezetője húsz készüléket adott át az alapítvány nevében a nagyközség polgárőr vezetőinek.

Nálunk is sok az idős ember, a lakosság mintegy negyven százaléka hatvan év fölötti – említette meg Kranciczki János. Az egy esztendeje alakult, s máris százkét tagot számláló bűnmegelőzési egyesület elnöke elégedetten számolt be arról, hogy mind több fiatal vállal önkéntes feladatot a csoportban. A rendszeres járőrözés mellett – tette hozzá – nagy szolgálatot tesznek majd ezek a szirénák, amelyeknek az elosztásáról az önkormányzat szociális bizottsága, valamint a nyugdíjasklub vezetősége dönt.

- Mi pedig vállaljuk, hogy beszereljük azokat a kijelölt lakásokba, s egyeztetünk a szomszédokkal is – mondta Mosányi Imre, a polgárőrség alelnöke.

Az átadási ceremónián részt vevők Jobbik Róbert, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség területi alelnöke elmondta, hogy a körzet tizenhét települése közül tizenkettőben eredményesen működik a polgárőrség. Kiemelkedik a kömlői egyesület, amely két éve alakult újjá. Azóta – a rendőrség és a civil segítők közös tevékenysége eredményeként -  nem történt rendbontás, említésre érdemes esemény a községben. A Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítvány a jövőben Átánynak, Erdőteleknek és Hevesnek kíván újabb jelzőszirénákat ajándékozni.

Dr. Francsics Ottó  húsz készüléket adott át az alapítvány nevében. A szirénák használatának tapasztalatairól a Hevesi Városi Polgárvédő Egyesület vezetője, Deli Miklós tájékoztatta a zaránki és a tarnamérai vezetőket. Mint elmondta, a városban beváltak ezek a vijjogó szerkezetek, amelyeket azokon a részeken helyeztek el, ahol szinte hetente betörtek egy-egy házba. Két évvel ezelőtt harminc darabot kaptak és szereltek fel, azóta egyetlen ilyen jellegű bűncselekmény sem történt a környéken.

 

 

Felhívás: